Emlékek a felkelő nap országából

Rio Kojima 1956-ban született Japánban, Nara városában. Kiotóban, a Ritsumeika Egyetemen Történelem Szakon diplomázott 1979-ben. 1988 őszén kezdte meg tanulmányait a Kossuth Lajos Tudományegyetem Szociológia Tanszékén. Összesen hat évet élt Magyarországon, mialatt megismerkedett a magyar kultúrával, nyelvvel, oktatási rendszerrel, kapcsolatokat és barátságokat épített ki. Jelenleg Japánban, a Chubu Egyetem Földrajz és Történelem Tanszékén tanít, illetve az Arena tudományos magazin szerkesztője. A Debreceni Egyetem egykori hallgatója mai napig szívesen emlékszik vissza a cívisvárosban eltöltött időre, amelyet egy rövid vele készített interjúban olvashatnak. 


Miért Debrecenre esett a választása, amikor a külföldi továbbtanulás mellett döntött? Mi volt a szülei reakciója, hogy több évre elhagyja Japánt?

Magyarországra és azon belül Debrecenbe egy Japánban elnyert ösztöndíj által kerültem.  Amikor Magyarországra jöttem már harminc éves voltam, előtte a Ritsumeika Egyetemre jártam, Kiotóban és ott diplomáztam le 1979-ben történelem szakon. Legelőször 1988 januárjában jöttem Magyarországra, majd ugyanebben az évben ősszel kezdtem meg tanulmányaimat a Debreceni Egyetem Politikatudományi és Szociológiai Intézetben.  Mindig is érdekelt a politikai élet alakulása. De nem elégedtem meg azzal, hogy csak a hazámban hatalmon lévő kormánypártokat, ideológiai rendszereket ismerjem meg, hanem a Közép Európai országok helyzetét is átláthatóvá akartam tenni a magam számára. Magyarország volt, ami leginkább felkeltette az érdeklődésemet, meg akartam érteni egy másik társadalom, a magyar társadalom múltbeli és jelenkori politikai eszmeáramlatait. Egy kedves barátom javaslatára választottam Debrecent, mert sok jót mesélt a városról, a magyar vendégszeretetről és persze a méltán híres egyetemről. Számomra fontos volt a minőségi oktatás, ezt mindig is szem előtt tartottam. Három évig tanultam a Kossuth Lajos Tudományegyetem Szociológia Tanszékén, természetesen még beleestem a régi rendszerbe, majd 1991-ben a rendszerváltást követően kaptam meg a diplomámat.  A szüleim egyáltalán nem lepődtek meg a döntésemen. Ők is nagyon kíváncsiak voltak a kommunista rezsimre.  Többször is hallottunk a különböző kommunista ideológiákról, szimbólumokról, önkényuralmi jelképekről.   Megvolt az önálló életem és a választás lehetősége az én kezemben volt.  Egy teljesen új világot ismertem meg testközelből. Egy egészen más kultúrába, más rendszerbe csöppentem bele, de éppen ez az idegenség, másság az, ami Magyarországra vonzott.

Hogyan emlékszik vissza egykori tanáraira, ki volt az, akitől a legtöbb segítséget kapta a Debreceni Egyetemen töltött idő alatt?

A Szociológia Tanszéken a tanáraim nagyon kedvesek, barátságosak és segítőkészek voltak.  A tanszékvezető abban az időben dr. Béres Csaba volt. Akikre szívesen emlékszem vissza tanáraim közül az dr. Csoba Judit, dr. Szekeres Melinda, Dr. Kabai Imre, dr. Székely Katalin és dr. Kiss Gabriella. Nem tudok olyan emléket visszaidézni, amikor valami miatt elutasítóak, gorombák lettek volna velem.  A kedvenc professzorom pedig Prof. Süli-Zakar István volt, nagyon sokat segített az alatt az időszak alatt, amíg Debrecenben tartózkodtam. Két volt tanárommal, Süli-Zakar Istvánnal és Szekeres Melindával mai napig tartom a kapcsolatot. A szakdolgozatomat Magyarország és Japán mezőgazdaság és politikatörténetéről írtam,egy összehasonlító taulmány keretén belül, Szekeres Melinda vezetésével, amit 1997-ben a Kossuth Lajos Tudományegyetemi Kiadó publikáltatott a „Modernség peremén: összehasonlító tanulmány a magyar és japán agrárradikalizmusról” címmel.  Jelenleg a japán kultúra 197o-es évekbeli modern felfogását, gondolkodásmódját kutatom, erről már egy kisebb terjedelmű könyvem is megjelent.

Hogyan tudná felidézni azt a napot, amikor először belépett az egyetem kapuján? Mennyiben jelentett nehézséget a vizsgákra való felkészülés?

Tisztán az emlékezetemben él az első nap a Debreceni Egyetemen.  Valami különleges élmény volt számomra, amikor beléptem a hatalmas ajtókon. De úgy gondolom, hogy ugyanez az érzés keríti hatalmába a magyar diákokat is, hiszen az egyetemi évek mindenki számára a legmeghatározóbbak. Minden új volt, a környezet, az emberek, kellett egy kis idő, amíg megszoktam az új helyzetet. Hasznosan töltöttem el az éveket a Debreceni Egyetemen. A vizsgákra való készülés nálam annyit jelentett, hogy reggeltől estig benn ültem az egyetem könyvtárában és tanultam. Jó eredményt szerettem volna mindig elérni, bizonyítani akartam magamnak és a tanáraimnak is. Néha konzultáltam a tanáraimmal egy-egy témában, illetve megkerestem őket, ha kérdésem volt valamivel kapcsolatban, amit nem értettem.  A vizsgákat nem tartottam nehéznek, hiszen ami érdekel, azt szívesen megtanulom.

Milyen ismeretségeket, esetleg barátságokat kötött a cívisvárosban, van-e még valaki, akivel mai napig tartja a kapcsolatot? 
 
Kollégiumban laktam, sok diákkal összebarátkoztam.  Néhány kambodzsai hallgatóval is megismerkedtem, akik humorukkal és közvetlenségükkel nyűgöztek le. Sok időt töltöttünk együtt. Ezen kívül néhány észak-koreai diákkal is jóba lettem. Hamar megtaláltam velük a közös hangot, volt akivel az érdeklődési körünk is egyezett, így nem volt nehéz jó kapcsolatot kialakítani velük.  Nagy élmény volt számomra, hogy nem kizárólag a magyar kultúrába nyertem bepillantást, hanem általuk egy másik nemzet hagyománya, értékrendje is feltárult előttem.  A legjobban talán mégis a szép magyar lányokkal való közös főzőcskézést élveztem, rengeteget tanultam tőlük a magyar gasztronómiáról. A magyar ételek nagyon ízletesek. Sok hagyományos magyar ételt tanultam meg elkészíteni, közel harminc fajtát, de mai napig szívesen kipróbálok új recepteket. A csoporttársaimmal is nagyon jóban voltam, többször szerveztünk közös programokat, segítettünk egymásnak a tanulásban. Miután befejeztem az egyetemet és eljöttem Magyarországról, sajnos megszakadt minden kapcsolatom a diáktársaimmal. Mindenki a maga ösvényét járta, megvoltak a saját  problémáink és természetesen a távolság volt az, ami leginkább közénk állt.

Említette, hogy először 1988 januárjában jött Magyarországra.Mikor kezdte el tanulni a magyar nyelvet, mit tett annak érdekében, hogy minél jobban elsajátítsa ezt a japántól oly távol álló nyelvet?
 
A magyar nyelvet már akkor elkezdtem tanulni, amikor még Japánban voltam. Nem egy könnyű nyelv. Ami számomra nehézséget okozott, az a nyelvtan volt. Ez nagyon idegen számunkra, teljesen más a két nyelv dialektusa, de örömmel tanultam. Amikor már Magyarországon voltam sokkal könnyebb volt elsajátítani a magyar nyelv szépségeit. A Szociológia Tanszéken dolgozó tanárok pedig mindebben segítettek nekem. Számomra is egyszerűbbé vált a nyelvtanulás, hiszen a hétköznapokban nem a japán nyelv hanem a magyar volt az, amit hallottam a környezetemben. Természetesen nem volt elég csupán hallgatni a magyar beszédet, gyakorolni is kellett. Ennek érdekében naponta legalább három órát töltöttem a piacon, nézelődtem, vásároltam és persze figyeltem a szavak kiejtését egy-egy vásárló és árus eszmecseréjében. Szintén jó hely volt a kocsma a magyar nyelv tanulására. Többször beültünk baráti társasággal és beszélgettünk, mindemellett pedig élveztük az élet nyújtotta egyéb örömöket. Kis túlzással mondhatom azt is, hogy a sör és a pálinka volt az én tankönyvem, ami a nyelvtanulást illeti, hiszen sokkal jobban elsajátítottam  a magyar nyelvet a természetes környezetében, mintsem a könyvekből. Mindezek mellett érdekelt a magyar szépirodalom is. Elsősorban a magyar költők versei ragadtak magukkal. A kedvenc költőm József Attila. Hazafias és szerelmi költészete az, ami elnyerte a szimpátiámat. Összefoglalva a Debrecenben töltött éveknek köszönhetően egy olyan világ nyitotta meg kapuit előttem, ami addig teljesen ismeretlen és távoli volt számomra. Különleges élményekkel gazdagodtam, egy olyan kúltúra részévé válhattam, ami minden területen újat tanított és ami a mai napig hatással van az életemre. Nem volt nehéz beilleszkedni, soha nem jelentett gondot számomra együtt élni a magyar emberekkel, hiszen mindenki nagyon előzékeny és barátságos volt, befogadott és elfogadott engem, illetve a társaimat. 1988-ban, amikor Magyarországra utaztam, Budapesten mindössze száz japán tartózkodott, Debrecenben pedig csak én egyedül.  Összeszámolva hat évet töltöttem Magyaroszágon. Ez idő alatt egyszer sem mentem vissza Japánba. Utoljára 2o1o-ben voltam Debrecenben. 2006-ban a Magyar Kormány hivatalosan is adott nekem egy kitüntetést. Az 1956-os magyar forradalom ötvenedik évfordulója alkalmából ötezer magyar és száz külföldi aktivista kapta meg, akik segítették a magyar demokrácia fejlődését.  1996-ban pedig a Kossuth Lajos Tudományegyetemtől kaptam elismerést az eredményes kutatói munkámért. Ezekre az elért sikerekre és érdemekre nagyon büszke vagyok, a kapott érmeket kiemelt helyen őrzöm a lakásomban.










Mennyiben segítette az életet a Debreceni Egyetemen szerzett diploma, milyen fő állomásai voltak az életének miután elhagyta Magyarországot?
 
Nem vágytam vissza a szülőföldemre, még akkor sem tértem haza, amikor elhagytam Magyarországot, két évig Litvániában éltem, két évig az Amerikai Egyesült Államokban és egy évig Svédországban. Svédországban az Uppsalai Egyetemen tanultam történelem szakon. Uppsala nem messze van Stockholmtól, a világ leghíresebb egyetemei közé tartozik. Ez volt Észak-Európa legelső felsőfokú oktatóintézménye. Litvániában pedig már mint tanár dolgoztam a Vytautas Magnus egyetemen. Az Amerikai Egyesült Államokban a Harvard Egyetemen mint tudományos munkatárs vállaltam szerepet. Ezekben a városokban eltöltött idő alatt pedig próbáltam megismerkedni a nyelvvel, az ottani kultúrával. Nagy élmény volt számomra, hogy ezeken az egyetemeken tanulhattam és dolgozhattam valamint új kapcsolatokat építhettem.
Nagyon hosszú utat jártam be, ami nem volt mindig akadálymentes, megvívtam én is a harcaimat, de ma kijelenthetem, hogy büszke vagyok arra, amit elértem. Jelenleg a Chubu Egyetemen tanítok a Földrajz és Történelem Tanszéken. Sajnos nem úgy alakultak a dolgaim, hogy családot tudjak alapítani. Egyedül élek, de úgy érzem, hogy teljes az életem, hiszen azt csinálhatom, amit szeretek. A tanítás az életem. Ezen kívül az évente kétszer megjelenő japán nyelvű Arena folyóirat szerkesztője vagyok, ahol sok híres tudós és professzor tanulmánya, cikke jelenik meg időről időre. Például Magyarországról Búr Gábor, az ELTE egyik kiváló oktatója írt a lapunkba egy cikket még 2oo7-ben.
 
Ha most ismerőse vagy barátja azt mondaná önnek, hogy a Debreceni Egyetemre szeretne jönni tanulni, milyen tanácsokkal látná el, támogatná-e a döntésében?
 
Alapvetően a magyar oktatás sokkal magasabb színvonalú, mint a japán, hiszen az utóbbi már összeomlott. A japán egyetemek körülbelül azon a szinten vannak, mint Magyarországon a gimnáziumok, eltekintve néhány nagyon nívós egyetemtől, ilyen például a Tokiói Állami Egyetem. A Chubu egyetem, ahol én is tanítok fejlődő stádiumban van. Az oktatók, professzorok magas képzettségű szakemberek, legtöbben már a nemzetközi szabvány szerint tartják meg előadásaikat, viszont sok diáknak még fel kell nőnie ehhez a típusú rendszerhez.
Ennek tekintetében teljes mértékben támogatnám a barátomat, az ismerősömet abban, ha úgy döntene, hogy Magyarországra megy tanulni. Elsősorban a diákjaimat bíztatom, hogy merjenek belevágni és megismerkedni egy új kultúrával, egy másik országgal. Magyarországot és Debrecent különösen a szívembe zártam, ezért tapasztalatból merem ajánlani mindenkinek. Az oktatás élen jár, az emberek kedvesek, figyelmesek. Idén egy diák részt is vett a Nyári Egyetemen. Jó lenne, ha ez a szám évről évre növekedne, és egyre többen felismernék a külföldön való tanulásban rejlő lehetőségeket.