Ökologikus gondolatok

Ökologikus gondolatok a talajról és az ÉLETről egy 35 éves találkozó és a „talajok, valamint a fény éve” alkalmából

Immáron 35 éve annak, hogy a Debreceni egyetemen (az akkori Kossuthon) az első „szakbiológus” évfolyam befejezte tanulmányait. A biológus/ökológus képzést Jakucs Pál akadémikus álmodta meg és így 1975-ben az akkor már Szegeden és Budapesten is folyó képzés után Debrecenben is elindulhatott önálló szakként az oktatás. Azt megelőzően a kutatóbiológussá válás a biológia-kémia tanárszakról volt lehetséges a 3. befejezett évet követőn. Az új, önálló képzési irány különlegességét az adta, hogy a biológus szak mellé az országban akkor még elsőként az ökológus szemléletet is megszerezhettük. Az általános összefüggések mellett vagy a szárazföldi („terresztris”) vagy a vízi („hidro”) ökológiai specifikációk felé bővíthettük ismereteinket.
 
A szakbiológus képzés beindulása igazán szerencsésen támogatta meg az akkori nemzetközi törekvéseket, mely szerint az „ember és bioszféra” („Man And Biosphere”, MAB) témákkal kapcsolatosan éppen ideje a bővebb ismeretek megszerzésének. Felismerni azt a tényt, hogy valójában nem állnak rendelkezésre hosszú távú, rendszeres és pontosan mért, nemzetközi szinten is összehasonlítható adatok, adatsorok. Azt sem igazán tudjuk, értjük, hogy az emberi beavatkozás nélküli természetes, bolygatatlan ökoszisztémák hogyan, milyen törvényszerűségek szerint működnek még kevésbé azt, hogy az emberi (antropogén) tevékenység ezt milyen mértékben képes befolyásolni? Vajon a környezeti „multifaktoriális” (soktényezős) rendszerekben melyek azok a legfontosabb irányító erők („driving force” hatótényezők) amelyeket tényleg ökologikus módon gondolkodva a visszafordíthatatlan, irreverzibilis változások bekövetkezte nélkül kihasználhatunk az emberiség javára. Az időgépezet ugyanis ketyeg és addigra már az első időbomba („time-bomb”) katasztrófák is (sajnálatos módon, de) bekövetkeztek. Az 1970-es évekre felismerést nyert tehát az a tény, hogy a „teremtés koronájának” tartott mégoly intelligens EMBER is, legalább annyira meggondolatlanul használja ki a környezetét, mint az együgyűnek gondolt kisrágcsálók, a lemmingek, akik idővel a saját vesztükbe rohanva is, de túlszaporodnak.
 
A „Síkfőkút projekt” tehát több mint 40 éves hátteret jelent az igazi, ténylegesen ható és hiánypótló környezeti, ökológiai kutatásokhoz. Igazi „ökologikus” gondolkodásra, a környezeti ellenálló-képesség határainak a felismerésére tanított, tanít minket. Minden bizonnyal Jakucs Pál előrelátása, a Sikfőkút projekt kialakítása is hozzájárult a 10 év múlva, 1982-ben már hazánkban megrendezett első nemzetközi „Soil resilience and sustainable land use” konferenciához is. Egészen addig nem gondoltuk át, hogy a talajnak, amin Stefanovits Pál szavaival nemcsak „állni, hanem élni is” szeretnénk, ugyanúgy lehet egészsége, fittnesze és akár még ellenálló-képessége is.  De vajon „mennyi az annyi”, vagyis meddig terjedhetnek az emberi beavatkozás határai a talajok (mi több a talaj-növény-mikróba-klímarendszerek) esetében? Mit bír még el, mennyi idő szükséges ahhoz, hogy visszaálljon az esetleg megromlott egészségi állapota, és ha mi emberek elrontottuk azt, mit tanulunk, (tanultunk-e egyáltalán) mindebből, annak érdekében, hogy legközelebb már „fenntartható” módon, odafigyelve kezeljük azt?  
 
Akkor, amikor a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemen a szakbiológus képzés 1975-ben beindult, az 1 főre eső földterület a világban 0,4 ha volt átlagosan. Ez mára már a „Nation Master” 2011-es jelentése szerint a felére 0,21 ha-ra csökkent, aminek fő okaként a népesség növekedését, a városok terjeszkedését és a közlekedés miatt kieső termőföld-vesztést jelölték meg. A termőföld napjainkra így nagyon gyorsan fogyó feltételesen megújuló természeti kincsnek számít. Éppen ezért is lenne egyre fontosabb, hogy a meglévő földterületek termékenységét  (nem utolsó sorban ezáltal a saját ÉLET-ünket, egészségünket) is védjük, illetve ha lehet tudásunkat a leghatékonyabb módon a pusztulás a degradáció megakadályozására fordítsuk.
 
Előzetes vizsgálatok 200-1000 év közé teszik azt az időszakot, ami szükséges ahhoz, hogy egy legalább 2,5 cm vastagságú termékeny talajréteg képződjön. Ezzel szemben mégis nagyságrendileg nagyobb talajrétegeket (termőföldet) képes az ember egy mozdulattal, egy rossz döntéssel, vagy egyféle technológiai művelettel megszüntetni, működését jelentősen korlátozni, akadályozni. Az antropogén, embertől eredő (de emberinek így kétkedve nevezhető) hatásokat a „man”ipulációt a talaj napjainkra már a mégoly erősnek gondolt puffer-képessége szerint is csak nehezen tudja kivédeni, tolerálni.
 
Az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szövetsége és az UNESCO (Egyesült Nemzetek Nevelésügyi, Tudományos és Művelődésügyi szervezete) 2015-öt a Talajok Világévének és a Fény Nemzetközi évének is nyilvánította. Talán nem véletlen ez az egybeesés sem. Jogos kérdésként merül fel, hogy vajon vagyunk-e már eléggé „fel- vagy meg-világosodottak” ahhoz, hogy a talajokat (és ezzel együtt táplálékainkat, és ÉLET-ünket is) a megfelelő értékén kezeljük?
 
A kérdés megválaszolását a Debreceni Egyetem Ökológiai Épületében a 35 éves osztálytalálkozónkon is elemezgettük, de írásunkkal az olvasóra is bízzuk az előrelátó, ökologikus következtetések levonását.
 
 
Debrecen, 2015-05-30.
 
                                                                       Prof. Dr. Biró Borbála, D.Sc.
                                                                       az MTA doktora, egyetemi tanár  



1. kép: Vajon védjük-e eléggé a talajt és ezzel a saját életünket is? A talaj, mint termőföld nagyobb figyelmet érdemelne!
 

2. kép: Szerves anyag nélkül (1. edény) a talaj termékenysége nem megfelelő: Szennyezett talajban szerves-anyagokkal jobb növényi produkció, de a nehézfémek is bekerülhetnek a növénybe (6-8. edény). Ha hasznos baktériumokat is bevetünk, egészségesebb lesz mind a talaj, mind a növény (11-15 edény).Az ökologikus gondolkodásra és szaktudásra jelenleg is szükség van.