Nyirkos István 1933. augusztus 1-jén született Sátoraljaújhelyen. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1951-ben a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemre került, ahol 1955-ben magyar nyelv és irodalom szakos tanári oklevelet szerzett. A végzést követően tanársegédi kinevezést kapott az egyetem magyar Nyelvtudományi Tanszékére.
Dr. Nyirkos István
(1933–2013)
Tudományos pályája a nyelvjáráskutatás területén indult, egyetemi doktori címet 1961-ben „Az abaúji nyelvjárás magánhangzó-rendszere” című értekezésével szerzett. 1962-ben adjunktussá léptették elő. 1963 és 1967 között a Helsinki Egyetemen a magyar nyelv lektoraként működött. Az egész tudományos pályáján végighúzódó sokszínű – a nyelvészeti tematika mellett többek között népköltészeti, zenetudományi kérdéseket is érintő –, gazdag fennisztikai munkásságát ezek az évek alapozták meg. Emellett több szótárával is hozzájárult a finn–magyar kapcsolatok élénkítéséhez. Kultúrdiplomáciai tevékenységét a helsinki magyar Kulturális és Tudományos Központ igazgatójaként végzett munkája koronázta meg 1987 és 1993 között.
Docensnek 1977-ben nevezték ki. 1984-től 1987-ig a Bölcsészettudományi Kar oktatási dékánhelyettese volt. Ekkoriban vált a hangtörténeti tematika kutatásainak középponti kérdésévé. E témakörben szerzett kandidátusi, majd 1995-ben akadémiai doktori fokozatot. Fokozatszerző munkái „Az inetimologikus mássalhangzók a magyarban” (1987) és „Az inetimologikus magánhangzók a magyarban” (1993) címen láttak napvilágot. A finnországi külszolgálatot követően 1993-ban két tanévet a nyíregyházi Bessenyei György Főiskolán tanított főiskolai tanárként. 1995-ben a debreceni egyetemre professzorrá nevezték ki, és megbízták a Finnugor Nyelvtudományi Tanszék vezetésével is. 1995-től 1998-ig a KLTE általános és oktatási rektorhelyettesi tisztét is betöltötte. Megbízatása leteltével az egyetem magyar Nyelvtudományi Tanszékén folytatta professzori munkáját egészen nyugdíjba vonulásáig, ezt követően pedig professzor emeritusként segítette tovább az oktatást.
Tudományos pályáján a fent említett három, talán legfontosabb témakör mellett számos más kérdés is megjelent könyveiben és tanulmányaiban: ezek közül leginkább a nyelvtörténeti, szociolingvisztikai, névtani témák emelendők ki. Publikációi között – főképpen termékeny szótárírói működésének köszönhetően – 20 könyvet és csaknem 200 tanulmányt találunk. Több hazai és külföldi tudományos társaság, szerkesztőbizottság választotta tagjává.
Munkásságát jó néhány kitüntetéssel is elismerték, ezek közül a legfontosabbak a Finn oroszlánrend Parancsnoki Fokozata, a Finn Akadémia Emlékérme, az észt Terra mariana Kereszt V. fokozata, valamint a magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztje és a Bocskai-díj.
Az itt felsorolt tények, amelyek folytathatók, részletezhetők lennének számos továbbival is, sikeres, gazdag életpályát mutatnak. E pálya valódi gazdagságát, igazán lényeges tartalmát azonban Nyirkos István számára sokkal inkább azok az emberi kapcsolatok jelentették, amelyek e tevékenységek mögött meghúzódtak. Igazi közösségi ember volt, amit leginkább az emberek iránt megnyilvánuló, soha nem lankadó érdeklődése táplált. Kiváló kapcsolatteremtő képessége lévén egyenrangú partnere tudott lenni bárkinek: idős parasztasszonynak nyelvjárásgyűjtés közben, orvosprofesszor kollégájának, magas rangú politikusnak, művésznek egyaránt.
Oktatási palettája hallatlanul sokszínű volt, amiben széles körű érdeklődése fejeződött ki, s ebben is megnyilvánult személyiségének az a vonása, hogy őt mindig az élet teljessége vonzotta. Ha tanított, nemcsak tanár volt, ha tanulmányt írt, nemcsak tudós, hanem mindig teljes ember. A hallgatókat partnernek tekintette a munkában, szinte a zsigereiben hordta mélyen demokratikus szemléletét, a sikeres tanári munka egyik legfontosabb alapját: az emberi egyenlőség mindenekfelett való fontosságának tudatát. Humánus, határtalanul jóindulatú, segítőkész viszonyulását hallgatói sokra tartották, és viszonozták: ki azzal, hogy az általa hirdetett tárgyakat választotta, ki azzal, hogy szakdolgozatát az ő vezetésével készítette, vagy éppen úgy, hogy a BTK legnépszerűbb tanárává választották.
Nyirkos Istvánt hat évtized kötötte a debreceni egyetemhez. Számos baráti és hivatalos kapcsolatával ő már akkor is az universitas szellemét képviselte, amikor még három egyetem volt Debrecenben. A DEAC örökös elnökeként is az összefogást szorgalmazta, a KLTE Baráti Körének elnökeként pedig figyelme kiterjedt az alma mater egykori diákjaira is.
Jó kedélye, életszeretete átsugárzott a környezetére is. Mindnyájunknak hiányozni fog.
Hoffmann István
Elhunyt a Zeneművészeti Kar két nyugalmazott tanára
Dr. Zajácz Magdolna
Dr. Görömbei András
